A 2015-ös motoros szezonjához méltóan, jókedvűen, mosolygósan, barátságban, napsütésben zártuk az idényt. 
Az égiek velünk voltak, az idő tökéletes volt a hagyományos budapesti örömmotorozós felvonuláshoz, amelyen 120 motorral vettünk részt, majd az azt követő Szezonzáró Partyhoz, ahol a Harley Davidson Budapest márkakereskedés látott vendégül mindannyiunkat. A csülkös bableves és a lekváros bukta mellől nem hiányzott a rock zene és a jó hangulat sem. 


Az eseményt tovább fűszerezte, hogy az idei évben itt került átadásra a "Magyarországi HOG vándordíj" melyet a magyarországi H.O.G. Chapterek elnökei alapítottak 2009-ben azzal a szándékkal, hogy ezzel a díjjal ismerjék el az arra érdemes tagok magyarországi H.O.G. Chapterek közösségéért végzett áldozatos munkáját. A Vándordíjat Chapterünk tagja, Tóth Zsuzsanna - aki az elmúlt évben büszkén őrizte - adhatta át Virág Krisztiánnak a Four Rivers Chapterból. Mindkettőjüknek szívből gratulálunk és köszönjük a munkájukat még egyszer.
Majd bemutatkoztak a Harley-Davidson Charity Run Team tagjai, akik az élménykülönítményhez csatlakozva szívvel-lélekkel egy közös küldetésre vállalkoztak. Nem kisebb célt tűztek ki maguk elé, mint a maraton lefutásával támogatni a Bátor Tábor Alapítványt, amely évente több mint 1000 gyermeket és családjaikat segíti hozzá olyan örömteli és fontos pillanatokhoz, melyek reményt és önbizalmat adnak a hozzájuk érkező súlyosan beteg gyermekek gyógyulásához.
Tartalmas, vidám kis nap volt.
Találkoztunk régi ismerősökkel, megismertünk új arcokat, új motorosokat, esetlegesen leendő tagokat. 
Szóval tökéletes volt;) igazi Harley feeling .....

<<  Június 2023  >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
     1  2  3  4
  5  6  7  8  91011
12131415161718
19202122232425
2627282930  

ORF

HDB

Four Rivers Chapter